Nehéz dolog autót vezetni. Legalábbis kis mazsolaként. Még oktatóval az ember oldalán is. Nagyon a realitásban kell élni. Ez a legembertpróbálóbb benne. Egészen ott lenni a helyszínen. A volán mögött. Az úton. A szememmel a táblákon, a gyalogosokon. A kerékkel meg nem a járdaszegélyen... :) És még a motort sem kellene 10 percenként lefullasztani...
Szóval egészen a mában, a mostban lenni. S talán még azt is felfogni, amit mondanak melletted. Főleg, ha még az oktató ül ott.
Nagyon, nagyon nehéz így jelen lenni két évtizednyi álmodozás után.
Zongorázom? Nem vagyok itt.
Olvasok? Nem vagyok itt.
Hegedülök? Nem vagyok itt.
Főzök? Nem vagyok itt.
Takarítok? Nem vagyok itt.
Órán ülök? Nem vagyok itt.
Énekelek! Nem vagyok itt!!!
Imádkozom! Nem vagyok itt!!!
Elhallgatok. Nem itt vagyok!
Épp sétálok! Talán nem is itt...
Vezetek. Itt kell lennem.
Élek. Hol éljek, ha nem itt??? Most. Ma. E pillanatban. A legjobban. A legintenzívebben. Mindig így. Nem rágva a körmöm, hogy egész földi ittlétemben milyen nehéz lesz erre koncenrtálni. Akkor már megint nem itt járok...
Csak ma. Csak most. Mindig csak MA. Ebben a 24 órában.
Most, most, most itt vagyok...
- Hahó! Itt vagy?
- ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése