2012. június 8., péntek

Ilyen vagyok

csiszolatlan.
Hogy gyémánt,
azt nem állítom.

faragatlan
deszkapad,
hol leültél,
s kipanaszkodtad
magad.

2012. június 6., szerda

Visszatértem! :)

No, igen, ilyen is van. Igyekszem innen jelen lenni. :) Most nem verssel, egy tavaszi, kora reggeli szép emlék alapján.

Remetei Szép Anyjához
 

Mamuska, bántják a kertben a fákat, szólj Bátyámnak, intézkedjen!
Mamuska, megrúgták a Buksi lábát, segíts!
Mamuska, szólj Bátyónak, tépik a Cirmit!
Mamuska!
Mamuska, gyere, hallod? Elestem!
Mamus, vérzik a lábam, gyógyítsd meg!
Édesanya, szomorkodom, mesélj valami szépet! Milyen volt, amikor Testvérem született? Szép kicsi baba volt, ugye? Megtanult hamar beszélni? És néha rosszalkodott Ő is?
Anyuci, Te igazán mindenhova követted Őt? Milyen jó, hogy nem szakadtok el sosem egymástól.

Mamuskám, szomorú a barátom, neki is meséld el!

Mamám, Mamácskám, nézd, veszekednek, csinálj valamit! Hallod?! Ölik egymást! Szólj Bátyámnak! Szedje szét őket! Békítse meg őket!
Szóltál? Ugye szóltál, Anyu? Szólj, igazán! Mindenért csak Neki szólj, Ő a legerősebb, a legokosabb, legügyesebb! De hisz ezt is Te mondtad! Ugye szereted nagyon? És engem? És Ő is, ugye? én nagyon!

Mamuci, beteg a világ, szólj Bátyámnak, Jézusnak, gyógyítsa meg!


2011. május 20., péntek

megint elkéstem

Egy halott fekszik a fűben.
Süt rá a nap a kékből.
S hogy meghalt, mikor rádöbben,
kuncognak az angyalok az égből...

- Isten hozott, nem jössz be?
Ne nézz ránk ennyire bambán,
már elenged tested börtöne.
(Kukacok rágódnak hamván.)

Pázsitfű nyúlik az égbe
ott, hol ő nyomja a földet.
S így senki nem veszi észre
hogy nem biciklizik többet.

Takarja titkos, zöld homály
- "Eltűnt", - csak így szólnak róla.
Szobáját rég kiadták már,
leveleit dobták kandallóba.

Még mindig a fűben fekszik,
nagy szemmel nézi az eget.
- Nyitva a kapu, ez tetszik.
De én bemenjek? Nem lehet!

Küldi szolgáit a Gazda,
körbeveszik kábult lelkét.
- Hozzátok már be, oly mafla...
nem meri hinni, hogy nincs vég.

Körmeit sárba eresztette.
Nem engedi. Ők meg nem tépik.
Bámulja a kaput ott szembe',
ők meg homlokukat csapva nézik.

Míg végre egyik felszólal:
- Nem engedi, hagyjátok, marad.
Betelt már csak a látvánnyal,
tíz körme a kőbe akad.

Jaj, halott, kicsi a szíved!
Nem hagytál elég helyet benne.
Pázsitfű, bicikli, kékség...
megkötik, nem engednek be.

Nem engednek, pedig kopogtam.
Nem volt elég, kaput nyitottam.
Hívtalak, de te nem jöttél be.
Így lett hát életednek vége.

S a halott fekszik a fűben.
Vérkönny hull alá az égből.
- Az én hibám... - S mikor rádöbben
angyalkar zokogása zendül.

2011. március 29., kedd

reszelem

Még időben okulj!


Nézd, ott megy el az édes,
szép, tüneményes,
makulátlan lovagod!
Ha megszólítanád,
megnyílna a föld, s elemésztene,
a szemed úgy ragyog.

Amerre jár, a betont csókolod.
S míg ügyet sem vet rád,
csak magadat okolod.

De szemeitek sugara –
mint aki tőrt ránt,
fémhangon csapkodja, szikráztatja
a levegőt.
Ő csábít, s csábítod őt.

Mindent megadnál, de még
csak az édes, vággyal telt
részhez ért a fejezet.

Csak néha szólítod meg,
s nagyot dobban a szíved.
Sóvárogsz, majd' meghalsz,
vele fekszel, s ébredsz.

Elrejtenéd magad egy pohár vízbe.
Csak hogy szüksége legyen rád.
Egészen elveszővé tennéd magad.
De nem jó! A lényeg még mindig
csak te vagy.

De mikor már ő... a fanyar,
az édes, ó, a tüneményes...
s ha nem kedves, az se baj...
Bálványod, mindened, mindent csak
jól tehet, hibája nem lehet...
Ó, sosem lesz tied!

Majd mikor csúnyán rádförmed...
mikor nem pakolja el a nyitott könyvet...
a lábát nem törli meg,
kávét nem főz, minek...

De azért néha újság fölül kimosolyog,
megdicséri az égett sütit, csak azért, mert te adod,
persze attól még mindig szörnyű hamisan dudorog,
de csak tied, s te csak övé...

Na akkor volt értelme minden
gyomorliftezésnek,
akkor meglátod, a bálvány nincs, de
különben is, minek...
Akkor meglátod, ha csak-hiba-ember
lenne, nem bírnád vele, de ó, nem az,
na akkor van értelme, hogy ő tiéd,
s te övé vagy.

S az Úr elégedetten rátok mosolyog,
s arcának fényét megtartja
rajtatok.

2011. január 18., kedd

És te miket szoktál álmodni?

Hosszas tűnődés után végre megkérdeztem a nővéremet:
- Ancsi, a te álmodban is úgy néz ki ez a trabant, mint egy bicikli?
Reménykedtem, hogy ha a többiek úgy látják, hogy az egy igazi trabant, valódi négy kerékkel és ülésekkel, akkor az is, és be fogunk tudni ülni mind a négyen. Féltem, hogy ha egyáltalán ráférünk a bicikli-trabantra annyian, meg tudom-e tartani az egyensúlyt, mivel én vezetek, és főleg mi lesz, ha az országúton legalább hatvannal megyünk... Ezért kissé izgulva feltettem a kérdést nővéremnek...

És te, milyeneket álmodsz?

2010. december 26., vasárnap

Szmogkarácsony

Jéggé dermedt szíveinkbe
Isten szava már nem fér be.
Szmogfelhő és sáros utcák
Urunk Lelkét szomorítják.

Esőt könnyez, szelet sóhajt,
hallja valaki ezt a jajt?
Angyalát már rég elküldte,
de most is ezt kéri tőle:

Menj el, Gábrielem, vidd a hírt:
szóltál Máriához,
mindnyájuk Anyjához,
ne keressenek máshol gyógyírt.

Igenjét komolyan gondolta:
testéből testté lett
és földre született
az Isten, váltságuk hozója.

Repülj hát, Angyalom, súgd fülbe:
hiába kőszívük,
hiába zárt lelkük;
eljöttem hozzájuk, nem mese.

Felhőkön át, Gábor, kiáltsad:
Igen, teljessé lett!
Kicsiként született,
ki megváltója a világnak.

Régen nem tudják Róla, ki Ő.
Bűnökbe fulladtak,
"zenébe" tompultak...
Mondd nekik: már nincs túl sok idő...

Velem ünnepelni jobb lenne...
Közeleg a nagy nap,
sokan rajta buknak,
pedig ég szívem szeretete.

Szállj, hátha valaki meghallja!
S eggyel többen leszünk
kik együtt örülünk-
vigadunk időkön trónolva.

Gábriel bólintott, s már jött.
Sok-sok időt velünk töltött...
Ti hallottátok énekét?
Ittátok föl szép szent könnyét?

Zokog, jeget törni nem tud...
Hasztalanul utánunk fut.
Mit mond szenvedő Urának?
Vajszívük öli rút bánat.

Én hallottam-e? Nem tudom.
De mit sejtek, továbbadom.
Ne sírj, drága Kisjézusom:
AZ AZ EGY AKAROK LENNI.

2010. december 16., csütörtök

várakozva - vágyakozva

Az én adventem

hajnalokat elalvó
mindenében széteső
saját lábába botló
angyali szót nem halló
kötelességlekéső
ördögökkel elbukó
gyóntatószék-romboló
sok szemetet cipelő
Jézus-könnyet fakasztó
papi szív mögé bújó
jótettekből böjtölő
vékony pallón imbolygó
szakadékba torkolló
jaj, de nincs már levegő! -
mély sötétbe loholó
meghívását pazarló
porzó szemmel pityergő
Istenére szoruló


Hála Néked

meggyújtott lila gyertya
Szentséged ujjongása
kitárt karod vonzása - 
lépteim fogadása.

Keresés ebben a blogban