Egy halott fekszik a fűben.
Süt rá a nap a kékből.
S hogy meghalt, mikor rádöbben,
kuncognak az angyalok az égből...
- Isten hozott, nem jössz be?
Ne nézz ránk ennyire bambán,
már elenged tested börtöne.
(Kukacok rágódnak hamván.)
Pázsitfű nyúlik az égbe
ott, hol ő nyomja a földet.
S így senki nem veszi észre
hogy nem biciklizik többet.
Takarja titkos, zöld homály
- "Eltűnt", - csak így szólnak róla.
Szobáját rég kiadták már,
leveleit dobták kandallóba.
Még mindig a fűben fekszik,
nagy szemmel nézi az eget.
- Nyitva a kapu, ez tetszik.
De én bemenjek? Nem lehet!
Küldi szolgáit a Gazda,
körbeveszik kábult lelkét.
- Hozzátok már be, oly mafla...
nem meri hinni, hogy nincs vég.
Körmeit sárba eresztette.
Nem engedi. Ők meg nem tépik.
Bámulja a kaput ott szembe',
ők meg homlokukat csapva nézik.
Míg végre egyik felszólal:
- Nem engedi, hagyjátok, marad.
Betelt már csak a látvánnyal,
tíz körme a kőbe akad.
Jaj, halott, kicsi a szíved!
Nem hagytál elég helyet benne.
Pázsitfű, bicikli, kékség...
megkötik, nem engednek be.
Nem engednek, pedig kopogtam.
Nem volt elég, kaput nyitottam.
Hívtalak, de te nem jöttél be.
Így lett hát életednek vége.
S a halott fekszik a fűben.
Vérkönny hull alá az égből.
- Az én hibám... - S mikor rádöbben
angyalkar zokogása zendül.
holnapra
2 órája