Te azt mondtad, tágas térre vezetsz engem.
Most öt centire lévő plafonba verem fejem.
Ne féljek, Te egészen megváltottál engem.
Mégis szenvedésed stigmája gyötri lelkem.
Biztos kézzel kivezettél Egyiptom földjéről...
Kiviszel egyszer a babiloni börtönből??
Engedelmeskedni nagyon igyekszem Neked -
ezt ígérted: "így az ördög elfut tőletek."
Szomjazom, és Hozzád futok: Te adj innom!
Forró fejem, az élő víz sem enyhíti kínom.
Végleg elfeledkeztél rólam?! Ezt mondd!!
Hát ha nem, meddig halmozódik még több gond?!
Hagyod a gonosznak, hogy elroppantsa derekam?
Így kell a feltámadni vivő halált meghaljam?
Semmit sem értek.
Már lassan nem érzek.
Fulladva várlak.
Oly rég alig látlak!
Egyetlen szó maradt.
A kín Feléd halad.
A szív Beléd olvad.
A száj már nem szólhat.
Csak ennyit.
JÖJJ!!!!!!
...s akár szilánkok, porszemek, olykor egész porcicák; nemcsak víz: hópelyhek, jégdarabok, tintapacák, vércseppek; aztán szikrák, sőt: lángnyelvek; s még: csokidarabok, eltévedt gumimacik, mazsolák... forgácsdarabkák, hörcsögszőrszálak...fűszálak, virágszirmok. Fénytörések. Tükördarabkák. Hangok, hangfoszlányok. Csipp-csepp... olykor folyamok. Meg A Forrás. Így darabolódik szét amúgy is kicsi életem. S mégis összpontosul. Köré, Hozzá, Neki, Érte, Vele, Bele, Benne, TŐLE, ÁLTALA. Soli Deo Gloria!
2010. augusztus 13., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése